Zsirai Máté

Ügyvezető

Közel 10 évet vezetőként eltöltve ráébredtem arra, hogy bár több helyen megpróbáltam, de sehol nem tudok kiteljesedni. Mindig meg voltak határozva a keretrendszerek a multinacionális vállalatoknál, amibe bele kellett volna szabnom önmagam. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy megalapítom az egyéni vállalkozásomat, majd később a Forward Thinking Kft.-t.

 

Legfőbb belső motivációm az, hogy azoknak az embereknek, vezetőknek, akik az életükben elakadtak, döntéshelyzet előtt állnak, vagy éppen jobban meg szeretnék ismerni önmagukat/fejlődni szeretnének, nekik gyakorlati „útmutatóval” tudjak szolgálni.

 

Hosszú út áll mögöttem vezetőként és magánemberként egyaránt. Rájöttem, hogy a saját magam fejlesztésébe vetett energia a leghasznosabb dolog, amit csak tenni tudok.

 

Abszolút hiszem azt, hogy lehet a munka és a magánélet között megfelelő egyensúlyt teremteni, hogy az ember ne maradjon le az otthoni szép dolgokról, meg tudja élni a pillanatokat, de mellette a saját szakmájában, hivatásában is a lehető legprofibb módon tudjon előrehaladni.

 

Egyet garantálhatok, ha valaki velem együtt dolgozik az biztos, hogy más lesz, mint amit eddig tapasztalt!